five dollar shake

2011-12-11T21:05:00.001+01:00

nemrég már tökéletes volt a nyugalom, tökéletes a jókedv, szinte már boldogság, de legalábbis vidám és reményteljes jövőbetekintés, amely biztosított felőle, hogy: minden rendben lesz. nem változott gyakorlatilag semmi, csak én. és három napja tökéletes a spleen, a haldoklás, a reménytelenség és enyészet tömény, olajszürke mocsara húz lefelé és eltünteti az összes tiszta papírzsebkendőt, ami a lakásban fellelhető. milyen kurvára igazságtalan ez?!
bár ez a nézőpont most egy kicsit megnyugtatott. talán jobb lesz, ha már holnap az edzőteremben izzadok és futok majd a padon. azt már várom, három hónapja is csak ez segített.

2011-09-29T03:01:00.001+02:00

miért töltik az emberek az életüket azzal, hogy folyamatosan választanak az ágy és az ajtó között? miért nincs asztal?

2011-09-27T12:14:00.000+02:00

őszinte leszek. szeretek dolgokat a szüleimben. leginkább azt, hogy olyan hihetetlenül ellentétesek (egymáshoz képest) és közben mindig annyira jól szórakoznak bármin.

például a minap megesett következő szituáción:

apám hetekkel ezelőtt lencsefőzeléket főzött, amiből lencseleves lett rántásgolyókkal a tetején. azért szorgalmasan pusztítottuk napokon át a gigászi adagot, majd amikor az utolsó tálkát is teletöltöttem a lencsével, az üresre kotort fazekat a mosogató mellé tettem. eddig voltam részese ennek a történetnek, mígnem ma reggel (délben) apám a szemem láttára kezdett megint egy újabb leves (hagyma) megalkotásához. mit ad isten, a kedvenc fazékban, amit egy hirtelen mozdulattal lekapott a polcról, leemelte a fedelét és:

-hű, azt a jóbüdöskurvaúristenit.

anyámról sok mindent el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy precíz. vagy hogy belenéz egy fazékba, mielőtt elteszi a helyére.

2011-08-14T23:11:00.003+02:00

Ho intenzione di studiare l'italiano da domani! Evviva!

2011-08-08T23:32:00.002+02:00

i got my own shit to do.

2011-05-09T14:26:00.002+02:00

van ez velem, hogy csak a múltban hiszek. csak abban, ami már megtörtént és megmásíthatatlan tény. valamiért sokkal nagyobb biztonságot ad, mint a jövőbe vetett akármi, mert az... egyszerűen nem adhat biztonságot. ködös és néhány villanypózna áll csak ki belőle, amik persze legalább annyira ismerősek és szeretettek (beloved), mint velencében a parkolóhelyek melletti lámpák.
a jelenről nem tudok nyilatkozni, mert az sohasem magában álló, önálló entitás (fúj), hanem mindig a múlt és a jövő kivonásából származó végeredmény. mindig a múltból vonok ki jövőt és marad a jelen. így az eredmény igen gyakran negatív szám, pedig jó lenne egyszer úgy istenesen belecsapni egy 100-as értékű számba.

viszont most, hogy a múlt bizonyos utcasarkokon előbukkan, és újra tudom vizsgálni egyrészt múltként, másrészt pedig idő közben jelenné lett változások halmazaként, egészen elképedek néha, és olyan elementárisan mélyen remeg meg minden, amit a saját múltamról gondoltam, hogy néha a jelenem nem is a gyógyíthatatlan melankóliával telik, hanem sokszor a döbbenet és a meglepetés mérlegeként billeg a szemem előtt. kiváló, tényleg.
bassza meg.

2011-05-02T12:21:00.002+02:00

-ezt a hívást meg akarom menteni... mindjárt, mindjárt, csak a kis szalagot rákötözöm a hamutálra. - mondta j, aki magához és eddigi külsejéhez képest káprázatosan jól nézett ki, kicsit hosszabb, szőke hajjal és meglehetősen lágy vonásokkal az arcán.
eközben a parti elindulna, de a terem üres. villognak a fények, a hangulat is megvan (?!), de mégsem történik semmi. várunk még valamire... a sötét sarkokban emberek tűnnek el, de nem tudjuk, hová. megnézem. egy fura fából készült csigalépcső vezet át két helyen a vécébe, kettőn pedig egy western ivóba, az ajtó felett salon felirattal. visszafordulva meglátom anyámat, aki olyan irha kabátban nyomja, hogy majdnem szétolvadok az irigységtől, miközben a lehető legmagabiztosabb "elemként" mászkál a hajón, engem keresve. megtalál, és mire kiérünk a nagyterembe, frenk és nemtudomki, javában zenélnek, de hogy miért kills-t, azt a fene se tudja.
hamar megunjuk a bulit, meghát vége is van, elindulunk kifelé, ahol közben nagyon cseles dolog történt. az egész első teret átalakították, hogy elinduljon a zara új kollekciójának promója, vásárlással és mindennel együtt. egész jó darabokat találunk, és egyszer csak megjelenik b is, aki egy gyönyörű pisztácia színű, térdig érő, szinte állónyakú, hátul csepp alakban alaposan kivágott nyári ruhát próbál. és nyilván nagyon jól áll neki. eközben felteszi a kérdést a facebook új question alkalmazásával ott, a valódi térben, hogy ki milyen sztorit akar hallani róla. érdekes. elmeséli, hogy minden dizájner ruháját ellopják, bármerre megy. aztán felcsendül valami bowie-szám (bowie? hogy a fenébe?!), és anyámmal kisétálunk a friss éjszakába a helyről.

aztán arra ébredtem, hogy apám az orrom alá tol egy tálcát, amin van egy becsomagolt kifli, egy csomag parizer (WTC?!) és 2 paradicsom egy késsel, és azt mondja: - tessék, egyél!

2011-04-28T13:57:00.002+02:00

only that can be rational for me what i feel.

2011-04-24T11:36:00.004+02:00

note to myself: don't forget to be who you are even in a twisted situation. don't forget to want only what you really want and never want something (or believe that you want it), because you are bored and want to need something new.

note to the note to myself: think. that's why you have a brain. use it then.

2011-04-17T17:18:00.000+02:00

gyökeresen és esszenciálisan változik meg éppen a gondolkodásmódom. nagyon extraordinary érzés ezt megfelelően kezelni. vagy... legalábbis azt hinn, hogy megfelelően kezelem. kiderül.

2011-04-16T13:48:00.002+02:00

az van (nyilván), hogy a relativiás az életnek szervesebb része, mint a vér meg a levegő meg a bármi ilyen. és ez tök jó. amennyiben időben felismerik. semmi nem számít, semmi nincs kőbevésve, objektivitás nincs. // vagy max a matek - bence?

az életben viszont nincs, adjatok egy fröccsöt.

2011-04-05T11:53:00.003+02:00

olyan ez, mint a hosszútávfutó, aki csak fut és fut, és észre sem veszi, hogy nem evett, nem ivott, nem csinált semmit már mióta, csak futott, és még csak nem is pihent, de most hirtelen megáll egy pillanatra, mert már tényleg összeesik, és megérzi, hogy nem tud felállni. csak ha valaki odanyújtja a kezét, hogy belekapaszkodjon, és felhúzza.

tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy sziklának vagy kéznek nevezzük, mégiscsak az van, hogy bár évekig bírom egyedül, segítség nélkül, ha nem veszem észre. de ahogy észreveszem, kitör rajtam a pánik. mint amikor az éhezőművész észreveszi, hogy már több hete nem evett. hirtelen éhenhal.

na, nekem most feltűnt valami.

2011-03-13T12:47:00.001+01:00

őrület van. imádom, hogy ilyenkor olyan giga ihletem támad, de azért jó lenne, ha olyankor is tudnék sokat írni - meghát értelmeset esetleg -, amikor csak úgy vagyok. blöehh.

2011-03-13T00:45:00.002+01:00

határozottan az a véleményem, hogy a világ legszarabb költője lennék, ha érdekelne az ilyesmi. a leg. így viszont, hogy ez nem érdekel, maradok inkább csak nagyon jó megfigyelő. vizuálisan, kizárólag. míg a beszélgető partnereim jobbára emlékeznek még arra, amit néhány perccel korábban mondtam, és feltűnik nekik, hogy némileg ellentmondásba keveredtem önmagammal, addig nekem nemhogy az ő ellentmondásosságuk nem üti meg a fülem, de már arra sem emlékszem, hogy mit mondtam két mondattal ezelőtt. egy kicsit is rendszerető ember simán azt gondolhatja rólam, hogy elmebeteg vagyok. bizonyos vizsgálatok szerint annyira nem is áll távol ez az igazságtól. mit bánom.

viszont, amit látok, mindig megjegyzem, és ha valami változás áll be, azt centiről centire meg tudom határozni. így történt ez most is, bár nem emlékszem semmire -vagy nagyon kevésre- az elhangzottakból. de észrevettem ám a radikális minimalista redukciót és üdvözlöm!

asszem, ez az én autizmusom.

2011-03-12T17:49:00.002+01:00

itten rothadok széjjel a szobában,

lábamon a reggeli pizsama.

a tegnap után irdatlan

a kilóméterhiányom bazzeg.

2011-02-18T02:12:00.000+01:00

imádom az olyan lányokat, akiket utálnak. mindazonáltal... hólapát.

2011-01-20T01:43:00.000+01:00

2011-01-20T01:36:00.001+01:00

letrágárodtam és rendkívül élvezem.

2011-01-17T23:17:00.001+01:00

mostantól gyakran fogok írni. megint megjött a kedvem, és valahol titkon mindig is azt reméltem (ahogy most is), hogy elterjed majd a híre a shake-nek, és idegen és ismerős emberek fognak itt piszmogni, hogy meglessék a korábbi posztokat, és azon tűnődjenek, hogy mennyire jó kis blog ez. hírnévre vágyom és elismerésre. gerillamárketing nélkül. ötlet?

2011-01-17T22:35:00.003+01:00

- mennyit tetriszezel te egy nap?

- ú, kb három hete már nem számolom.

- hogy bírsz ennyit játszani ezzel a hüjeséggel?

- nem bírom abbahagyni, függök tőle.

- hogy-hogy függsz tőle?

- hát, hogy ez már betegség.

- igen? akkor hagyd abba!

kérem!?

2011-01-17T21:11:00.003+01:00

most olvastam bele egy olyan szánalmasan ~~szar~~ unalmas blogba egy olyan szánalmas kis alaktól, hogy úgy éreztem, muszáj mentem írnom ide valamit. valami faszát. az a kis nyomorult kb minden nap háromszor posztol, de akkora jelentéktelen baromságokat, annyira jelentéktelen formában, hogy ha hányingerem lenne, hánynék. nem is említek példát, de míg én hajnali 5kor szoktam feküdni és délben kelni (nem mindig önszántamból), addig ő este 8kor fekszik és lelkiismereti alapon hajnali 5kor kel. vizsgaidőben. és fiatalabb még nálam is. öcsééém, ekkora lúzert.

2011-01-05T01:37:00.003+01:00

ja és felismertem, milyen szánalmas, hogy kb. webeggyes szinten nyomatom itt még mindig a dolgokat, mikor már beköszönt a szúnyoghálós teraszajtón a webhárom a földiknél.
ezért embedelek egy videót egy webötös fazontól.

2011-01-05T01:09:00.003+01:00

micsoda furcsaságokra képes egy fotó. vagy egy halom fotó. elindítja az agyat, felidéz, előszed az állományból sok-sok alaposan eltárolt emlékadatot, és az agy újra csócsálni kezdi. rágja, rágja, mert emlékszik arra is, hogy amikor utoljára ette, ízlett. jó volt, kellett az éveken át. megsemmisítő függőséget okozott, de nem volt baj, mert tetszett. most meg rágja, és egyre csak arra gondol, hogy micsoda ocsmány íze van ennek az egésznek és még büdös is. vagy legalábbis gagyi. aztán minek kellett annyira akkor, ha valószínűleg már akkor ilyen szar volt?

kézenfekvő válasz, hogy nem volt jobb. de igaziból volt. csak akkor még azt hittem, hogy a hűség arról szól, hogy ragaszkodsz valamihez, vagy valakihez, amit vagy akit megszoktál. mert hát már el lett döntve és akkor már így marad. de most, hogy már tapasztalt vén róka vagyok, aki az élet nagy dolgait vitatja, rájöttem a lényegre.
a hűség sosem erről szólt. nem kell egy rossz becsípődéshez ragaszkodni csak mert régóta megvan. ki kell paterolni a kredencből és hűvé válni önmagadhoz. megfogadni, hogy nem eszel szart, csakmert anno még azt is megkóstoltad. megfogadni, hogy csak azt eszed meg, amit meg akarsz enni és csak addig, amíg jólesik. de ha már jobban esne kiönteni a sloziba, mint megenni... akkor azt tényleg ki kell önteni. illetve ki kellett volna annak idején is, mikor mégis megettem. annak ellenére, hogy romlott volt.

sebaj. ha akkoriban nincs az a gyomorrontás, akkor most nem tudnám ezt a fasza titkot és nem élnék irdatlan 'kottazűr' kaján. csak nyögném még mindig azt az ócska konzervkaját. így viszont pizzát kizárólag velencében vagyok hajlandó enni. és ettől jól érzem magam.

ha tehetném, én bizony szentjakab kagylón élnék életem végéig.

2010-11-23T01:26:00.001+01:00

egyelőre. amíg vissza nem tér tündérizé fairyfieldre.

2010-10-10T15:59:00.001+02:00

nyomozok. mindig. és minden után. ha csak egy morzsát kapok, kiszimatolom a tortát. ha csak egy kérdőívet töltethetek ki 5 évfolyammal, hát akkor is megtalálom az okát a skálafüggetlen hálózat kialakulásának. meg! csak lenne már kész az a buzeráns rohadt kérdőív.

2010-05-27T23:15:00.006+02:00

totál durva, hogy amikor már hosszú évek gyakorlatával ráérzel az agresszió meg az antiszociális lakossági életmód ízére (értsd: ha meglöknek a villamoson, ugatsz; kocsival nem engeded be az indexelőt - és ugatsz; ha lassú a postán vagy a közértben a kasszás, cöccögsz - majd ugatsz stb.), hirtelen visszanyal a fagyi és feltűnik, minél bunkóbban éled az életedet, annál több alkalmad nyílik ezt be is bizonyítani. és minél többet agyalsz ezen, annál inkább célba talál egy ismerősöd, nem is közeli, mondata, hogy: "te, tök rossz a stratégiád, legyél már egy kicsit nyitottabb meg kedvesebb."

és kipró-bá-lod.
és be-jön.

olyannyira bejön, és sugárzod magadból a jóindulatot és a kommunikativitást, hogy már kérdés nélkül beszélgetsz a nénikkel a buszon, hogy a zuhogó esőben kérés nélkül kölcsön adja a klotildligeti boltos nőci az ernyőjét, hogy ne ázzál fossá és be tudj menni az órára, hogy az órán, amiről emiatt elkésel, a vadidegen padtársad szól, hogy már volt névsor, a végén szólj a tanárnak.

hogy amikor a neptunban totál random, név alapján megkeresel facebookon egy csajt a közös tárgyatok névsorából (amire nem jártál be, amit ötödször vettél fel, és szarul áll a szénád) , és kiderül, hogy egy gimibe jártatok, és írsz neki egy üzenetet, hogy mondja meg, mi a kötelező olvasmány, mert nincs, akit megkérdezz; és ő azt írja vissza, hogy nem elég, hogy minden órán ott volt és tudja, mit kell olvasni, de jegyzetelt és oda is adja már másnap, lefénymásolva, _ajánékdba_, csak mert kedves, és nem vár érte semmit, még GIGATÁBLÁS CSOKIT sem, amit felajánlottál, akkor azért valami tényleg elpattan odabent. mert az csak hagyján, hogy "mi esély volt erre a mázlira?", de mi esély volt rá, hogy bármennyire is visszataszító tud lenni nagyobb mennyiségben, mégiscsak azért koncentráltan jelen van és jelen volt mindig is az emberekben az igazi jóság és jóindulat, csak normál esetben ezt nem mutatták meg egy olyan mogorva bunkónak, aki folyton csak ugatott.
kemény.

2010-05-05T08:38:00.003+02:00

egyik nap elküldtem egy kajaosztásra hivatkozó, alamizsnagyűjtő srácot a picsába. anyám szerint felnőttem.

2010-03-26T19:07:00.002+01:00

basszus!

októberben olyan pihenőre küldtem magam (fizetés nélküli), aminek hála azt is megtudhattam, milyen az élete azoknak a nőknek, akik igazán, tényleg desperate housewife-ok, és semmi dolguk nincs, mint vásárolni (más pénzén, mert ők nem dolgoznak), gyereket hozni-vinni és férjet elégíteni. elég tré. úgyhogy az új mókuskerék amiről alább írtam, most megint kiegészült. durván.

szóval tök zsírság van: megy a gyakorlat, elvileg aktív félévem van a pázmányon, passzív a képzőn, de tanulok franciául, és ma tádámm: először levittek jó mélyre a 4es metró építkezési helyszínére, ahonnan a duna vize alatt sétáltunk át budára, vesztem össze kajak durván az egyik múzeum portásbácsijával (aki kádár-kori házmester), ugrott a nyakamba egy nőnek kinéző zsíros kis kancigány, hogy a kocsija motorháztetőjére kenjen, mondta neki a dd, hogy "mi a jókurvaanyádvangeci?!?!", sírtam egy másodpercig és a végén pontosan 5 perc alatt kaptam meg egy francia fazon személyi asszisztensének állását. (5 perc, miután 2 hónapja keres embert... biztosan a szakmai tudásomról van szó és nem arról, hogy elfelejtettem melltartót venni, mert nem gondoltam, hogy már ma visszahív... hö). 13-kor bejelentkeztem, ő pedig 16:15-kor kezet rázott velem, hogy gratuláljon az új állásomhoz. jeeejeejeee! ugyan franciál csak un peu tudok még mindig, de megmondtam neki, hogy "i promise that i will improve my francaise knowledge, while you spend your time in dubai". je suis trés heurese, oui,oui, trés bien. pf.

2010-01-11T12:22:00.001+01:00

kerítettem egy mókuskereket a seggem alá. a legjobb járgányom ever.

2009-12-12T13:11:00.002+01:00

az a nagy baj velem, hogy a fejemben kifogyhatatlan és végeláthatatlan mennyiségű szó- és kifejezéskapcsolat lehetősége rejlik, amiket nagyrészt, főleg, ha ideges vagyok, hajlamos vagyok össze is kapcsolni és ki is mondani. így aztán a szitokáradatnak -akár- soha nem kell határt szabnom. mint egy végtelen összetevőkből álló káromkodásgenerátor, csak annyi különbséggel, hogy ennek van némi aktualitása és közben képes vagyok infarktusközeli állapotba kerülni. egyébként vicces.

2009-12-09T17:39:00.002+01:00

new skill 7.

miután az eddigi 6ot megtanultad, begyakoroltad, és szorgosan mívelted nap, mint nap, aztán egyszer csak ott állsz beszappanozva víz nélkül. elsőként felmerül, hogy miért csináltad ezt? megérte?

másodszor az merül fel, hogy milyen gyanús, hogy hónapok óta beteg vagy. a tested tiltakozik, nem akarja. milyen gyanús, hogy hetek óta a sírás kerülget, de nem mered megmondani senkinek. hogy az a mondat napi több alkalommal jut eszedbe, hogy "hiányzik az anyám." ez mindig nagyon árulkodó. legalábbis. kibújik a szög a zsákból: mért nem jársz iskolába, mért nem érdekel? mért nem dolgozol? mért nem akarsz a barátaiddal találkozni? mi a fasz van? mit csinálsz itt? mért? mi... mi... mi ez? inkább hazamegyek.

meg kell tanulni az elengedő skillt. talán másnak jobban kell, vagy más jobban kell neki. "mehetnékje van, hát menjen."

2009-11-22T22:18:00.002+01:00

brand new skill 6.

a standing by és a türelem után következett a memória fontos trükkje. emlékezni arra, amit mondtál, amit neked mondtak, ami történt so to say és végül arra is emlékezni, amit elhatároztál, elhatároztatok. na és ez után jön ez a fontos 6. skill. a magasrepülés tudománya. amikor már minden egységben van, beáll a nyugalom (nem választanak széjjel a bajtárssal nagy szünetek, mert nincs többé centripetális erő [értsd: külföldi út], ami kisodorja a bajtársat az intimszférámból), biztos az összetartás. és rátok törnek a bajos hétköznapok, az unalom, a rutin veszélye, egyre jobban ismeritek már egymást, nem nagyon jöttök zavarba és mindketten tudjátok, hogy ami tapad, az ragad. nincs álarc, se szerep, csak a 2 ember, jónapot. jön a mélyrepülés. na és a skill maga az az, hogy a mélyrepülés-a-futóhomokba c. epizód után, egymás haját fogva húzzátok ki magatokat a szarból. állati trükk, nem hittem, hogy valaha meg tudom majd csinálni. hogy lesz, akivel megcsinálhatom, vagy legalábbis kipróbálhatom. talán a szűzkéz szerencséje, hogy elsőre ilyen nagyon nagyon jól sikerült. like.

2009-10-25T21:05:00.002+01:00

nézem a king kongot jack blackkel és közben a bajtársamra gondolok, akivel közösen rajongunk a csávóért. a bajtársamra, akit jobban szeretek, mint valaha és akiről -fura mód ő is így van velem - nem nagyon tudok írni úgy érdemben semmit. talán épp a fent említett tények okán.

emellett pedig igen problémásnak mondható, hogy az órát immáron át kellett állítani, sokat tesz a mérlegre a depresszió tányérjára. fizikai bajaim, amik a lelki gondokból adódtak, gyógyulnak, próbálom tenni a dolgomat, de olyan nehéz. nehéz, mert annyira nem érdekes és nem is felemelő, meg mert annyival jobban érdekel a bajtársam. akivel mostantól -hiphip- egyenlő nagyságúra oszlottak a kis szünetek és a nagyszünetek, ugyanis nincsen többé igazán nagy szünetünk, ami eszméletlenül megnyugtató. megengedi azt a luxust, hogy a saját dolgaimmal is törődjek és mostmár szeretnék olyat is, hogy a saját barátaimmal is találkozom, bár az bajos némileg. voltunk bobozni! fasza volt! nagyon fasza!

2009-10-13T08:31:00.002+02:00

beszéltem anyámmal. arról beszéltünk, hogy meddig számít normálisnak egy ember életében az abnormalitás, és hogy mi az a pont, amikor már tényleg kóros elváltozásról van szó. igazából nem minősült beszélgetésnek a dolog, mert a már régóta oly nagyon áhított szituáció valósult meg: ő fürdött, én meg a fürdő padlóján beszélgetést kezdeményezve zokogtam kb 2 órát, hogy néha azt érzem, hogy valami iszonyú nagy baj fog velem történni és néha úgy érzem, hogy jobb lenne nem megvárni, hogy megtörténjen és átéljem azt a borzalmas fájdalmat, és összeroppanjak alatta, hanem inkább jobb lenne kifogni a szelet a sors vitorlájából és jól meghalni, mielőtt ez megtörténik.

felfedeztem magamon az unatkozó 16 évesek alapattitűdjét. lehet, hogy nekem nem volt kamaszkorom és most jött egy ilyen flash back, hogy "nade hé! te nem akartál 16 évesen öngyilkos lenni, légy hát az most!" ? elég bizarr az egész, tekintve, hogy már egy ideje azért az asztalra került dolgok és jómagam is "felnőttként" aposztrofáljuk magamat. erre jön ez a paranoid zakatolás a fejemben, amin még a legnagyobb boldogság sem tud úrrá lenni. na tessék, most kiböktem ide is.

érdekes, ahogy nem birok egy percig sem magam lenni, ne adj isten csöndben bárhol, mert rámtör a pánik, hogy elvesztek mindent, ami fontos nekem. aztán észre sem veszem, és már csinálom is a gigászi hüjeségeket, a basztatásokat és a sárkány módjára történő tűzokádást. kontraproduktív módon rombolom magam. most akkor mikor is lesz ennek a vége akkor?

2009-09-14T15:42:00.001+02:00

2009-09-14T15:13:00.002+02:00

a türelmet többé-kevésbé elsajátítottam. most újabb fontos lépcső következik: a kitartás és a "standing by". a tehetetlenséget legyőzve kibírni valamit, ami nagyon rossz, amihez máris kell az előző skill, ami még ki se hűlt (a türelem ugye), ezután pedig összeegyeztetni a saját iszonyú tehetetlenséget itthon valaki másnak a tehetetlenségével, aki még csak nem is hazai pályán van, hogy sokan segíthessenek neki, hanem egyedül van, csak rám számíthat. a skill meg az, hogy elválasszam ezt az egészet a büszkeségtől, a méltóságtól, mert semmi köze sincs hozzá. összekapcsoljam a szeretettel meg a _bajtársias_ "standing by" lényegével. szóval most ez van és a legfontosabb élettani skill, amit el tudok képzelni. a többi ehhez lépest bakfitty, hehh. tényleg olyan ez az egész élet, mint egy pc-s stratégiai társasjáték. nagyon vicces, csak amikor olyat dobsz, hogy egy körből kimaradsz, vagy letilt a sütikészítőgép, mert túl sokat csesztél el, akkor van min gondolkodni, nem csak várni, hogy valamikor dobj egy hatost és folytathasd. nem csak a játékpénz múlik ezen, hanem...

2009-09-12T13:45:00.001+02:00

mostmár meg kell emberelnem magam. ez egy agyrém és tönkreteszek mindent, amire vigyázni kell. mostantól inkább vigyázok rá.

2009-08-30T20:59:00.002+02:00

kiírtam magamból a bajt.

a fleetwood maces elgondolkozásom révbe ért. a bajtárs, aki a fickó, és én egyben vagyunk. elsőre kibírtuk a hat hét különválást, és ha lehetséges, még nagyobb azóta a lamúr. és bár most megint van egy kéthetes szünetünk, amit mindössze egy háromnapos kisszünet tör meg, amit majd végigbalhézunk, mégiscsak minden percben rájövünk, hogy ez jó nekünk.

emellett a bajom az lehetett, hogy nem írtam. nem foglaltam össze dolgokat, így elfelejtettem, lényeges és lényegtelen apróságokat, vagy akár tök nagy dolgokat is. sajnos nagyon nagyon vizuális típus vagyok. ha nem írok vagy rajzolok le valamit, elfelejtem. most leírtam és eszembe jutott minden. sokkal jobban vagyok. nyüglődés elfelejtve. ide nekem az oroszlánt is akár!

2009-08-30T20:00:00.003+02:00

ma elhatároztam, hogy oly hosszú hallgatás és jólét után abbahagyom ezt a blogot. átgondoltam, hogy több éven keresztül nem szólt másról, mint hogy kifejtettem, megosztottam, elmeséltem, próbáltam megoldani a gondjaimt nyilvánosan. hol kevésbé, hol többé szimbolikusan, hol segítséget kérve, hol valami nagy okossággal előrukkolva, közben folyamatosan a szépre meg a jóra gondolva, hogy mindig legyen valami, ami a jövőben a szemem előtt lebeg és amiért érdemes.... and so on.

és akkor ma rájöttem, hogy nem igazán akarok már írni a gondjaimról, mert kezdenek annyira hétköznapiak lenni, hogy nincs már benne semmi olyan értelemben különleges, amit ne tudna egy jennifer aniston-film is feldolgozni. (gondolok itt a mindenhatóra, a szakíts, ha bírszra meg mittudomén még mire) szóval így, hogy belecsöppentem egy majdnem tökéletesnek mondható boldogságba, tényleg minden szinten, elgondolkoztam, hogy valami bajom van.

van egy fickóm, akivel imádjuk egymást és még az sem tántorít el minket egymástól, hogy uszkve másfél évig egy bizonyos fajta fake távkapcsolatban kell lennünk egymással, mert a munkája turnézni szólítja a világ köré, ahová én nem is tudnék és nem is szeretnék vele menni.
most töltöttem el egy egész nyarat úgy, hogy abból 5 éjszakát töltöttem az ágyamban, és a végén még pénzt is kaptam érte.
felvettek a képzőre minden további nélkül és az új osztálytársakkal megyünk a velencei biennáléra, hogy az első napon már kellőképpen sznobul és májerül mehessünk be a terembe. még ki is fizették az utamat.
olyan munkám van, amiről én döntöm el, hogy mennyit dolgozom, és gyönyörűséges fizetést kapok érte.
a családom azért van kiakadva, mert nem vagyok velük eleget, többet szeretnének belőlem.
a barátaimat imádom.

mindezek ellenére napi szinten gyötör a sírógörcs, a fejemben olyan válogatott rémképek szaladgálnak, hogy egy pszichohorror rendezője vagy forgatókönyvírója is megirigyelné (ez hétszentség), az álmaim totál ellenem fordultak és nagyon várom, hogy végre vége legyen ennek az elbaszott, meleg, változékony, unalmas nyárnak! barna vagyok, leégtem már, szerelmes is vagyok, leharapta majdnem egy macska az ujjamat, leestem a trambulinról, fejberugott a fickóm, megharapott, lefejelt, megégettem magam forró olajjal. minden sérülést beszereztem, amit be kell, beteg is voltam nem egyszer.
akkor: mi a fasz bajom van nekem, hogy vinnyogok? nem kéne nekem egy jó nagy pofon? - de nem az élettől, egy nagy kéztől. vagy pofon nélkül térjek észhez? vagy csak folytatom az írást?

ezek műgondok és a jólét ment az agyamra vagy tényleg valamiféle paranoia/ideg/elmebetegség gyötört?

(a tény, hogy tök véletlenül múlt időben írtam a gyötör igét, azt hiszem, választ adott a kérdéseimre.)

miközben ezt írtam, az apám a vadonatújan felújított fürdőszobánkban a vadonatúj kádnak a csücskét leverte vagy 40 kilónyi díszkaviccsal. ezt a műsort sosem lehet megunni!

2009-07-23T20:19:00.001+02:00

új munkahelyem van: magyar képzőművészeti egyetem. somebody stop me. hehe.

2009-07-23T11:16:00.003+02:00

most ez lett feladva házifeladatnak... hát nem tudom. nagyon kéne szeretnem és őrült módjára hallgatnom egész nap. de nem fog menni. háromszor még oké, de utána....

2009-07-21T09:32:00.001+02:00

húde elcseszettül nagyon nagyon nagyon!!! ennyire talán még nem is soha.

N.A.G.Y.O.N.

2009-07-20T19:32:00.003+02:00

fú, már megint mi mindent kibírtam és megoldottam egyszem magam! jó érzés. a teher alatt nem csak a pálma nő. mostmár csak várni kell és tartani a frontot, állni a sarat. legjobb érzés ever megfelelni elvárásoknak. olyanok elvárásának, aki vagy te magad vagy, vagy az az egyetlen valaki, akiért bármire! és aki érted is bármire. nyomod és kész és közben nagyon jól és világosan tudod, hogy ő is pontosan ugyanezt, ugyanígy. c'est tout, c'est trés simple.

are you ready? yes, i am.

2009-07-19T03:21:00.000+02:00

megérkezett a lelkierő karma. nagyon furcsán keveset érzek. de az legalább jó.

2009-07-05T23:39:00.002+02:00

egyre nagyobb erőt igényel a misszió, amit elvállaltunk a bajtárssal. kibírni, kibírni, kibírni.

az egyiptomi gárdáról nem is beszélve.

küldjön valaki lelkierő karmát!

2009-07-01T18:11:00.004+02:00

miközben ezt a számot hallgattam, vagyis éppenhogy csak elkezdődött, bevillant az egész, mindennel együtt.

hogy mostantól kezdve nem az van, hogy félórát utazom és nála vagyok. nem megyek a fenyőerdőbe, nem megyek a régi várba. nem megyek haza úgy, hogy a kanapén várnak, a rohadt dvd-extrákon pörögve. nem főzök krumplipürét sült hallal, sem tacot.

csak állok a hűtő előtt és nézem az anton corbijn matricát, a mágneseket rajta, a fényképeket, amiket a mágnesek tartanak, a kalapot, a bringát, megnézem a kávé és cigarettát ezredszer is, meghallgatom a naive melodyt ezredszer is, megszagolom a supermant ezredszer is. lenézek a polcra, ahol dylan és walter várnak a gazdájukra, aki ki tudja, mikor veszi őket kézbe megint.

csak nézem őket és arra gondolok, hogy az egyetlen dolog, amit tehetek az az, hogy minden reggel egyedül kelek fel, egyedül fekszem le és közben iszonyúan vágyom rá, hogy jöjjön a nagy szünetben a kis szünet és hogy ő ugyanezt élje át a maga módján, tőlem nagyon messze. és közben imádkozom, hogy ez a dolog tényleg az legyen, ami akármit kibír. és nem sírok, mert azt nem szabad.

2009-06-30T21:05:00.001+02:00

SZERETEM!

2009-06-30T07:07:00.001+02:00

not so beautiful, but true. without him i am nothing.

2009-06-26T21:53:00.002+02:00

állítólag -aszongyák. azt állíttya valaki- jó nagy bunkó vagyok. ennek örömére ettem egy hatalmas oldalasat. tócsnival, ami szar volt.

2009-06-25T08:05:00.001+02:00

a bajtárs rámhagyományozott (abc sorrendben): 1 csehszlovák gyártmányú biciklit, 1 lopott future sound of budapest vol.2. kazettát, 1 lopott ghost in the shell dvd-t, 1 posztókalapot. az ajándékcsomag egyszerűen varázslatos. bár talán jobb lenne, ha nem kapnék búcsúajándékot. akkor búcsút se kéne. 5 nap és fogy.

2009-06-17T01:14:00.002+02:00

a szigetköz csodákra képes. meg pozsony is és bécs is. meg minden. a nagy jólét vége, vagyis a szünet eljövetele, vagyis az egész nagy jólét egyfajta internacionális átalakulása közeleg. egyfelől nagyon nagyon félek. másfelől kíváncsi vagyok és várom, hogy igazán értékelni tudjam majd a nagyszünet kis szüneteit, hogy ne attól legyek ideges, ahogyan beszélnek velem, sokkal inkább, hogy beszélnek-e velem. hogy egy picit én is lássam végre a világot és legyen okom, célom, kelljen, akarjak utazni és ez legyen az értelme az útnak, amire rálépek. hogy oda ér célba. igen, ezt akarom. kiállni a próbát, még nagyobb összetartásban a bajtárssal.

2009-06-11T22:29:00.000+02:00

jajj, nehogy leszakadjon. bár már megtette, de nem baj. nagyon jó, hogy történt a baj, mert rávilágított, hogy van bajtársam.

2009-06-09T14:11:00.001+02:00

SZAKADJON LE A MOCSKOS, ROHADT, TETVES ÉG!

2009-06-02T16:36:00.003+02:00

"...éppúgy az élet értékeit és javait is csak azok nyerik el - és ez így van rendjén -, akik cselekszenek.
az ő életük már önmagában véve gyönyörűséges.
[...]
szóval a boldogság a legjobb, legszebb, leggyönyörűségesebb dolog..."

arisztotelész mondta ezt a nikomakhoszi etikában.

és ide az every person került volna akármilyen formában, ám semmilyenben sem érhető el online...

2009-05-30T12:27:00.003+02:00

oldalról látjuk a konyhát. benne a csaj cicanadrágban (fekete) és egy szürke macskás hosszú-ujjú felsőben (mezítláb). haja magasra lófarokba fogva. a pultnál áll, egy meggyes pitét készít épp. eközben a motown records legszebb slágerei szólnak (jóó hangosan, pl. baby i need your lovin' a supremes-től), a csaj pedig kevergetés közben táncol... vagyhát inkább táncikál meg dudorászik. fejére kiül az elégedettség illetve a boldogság arckifejezése. feje felett gondolatbuborékban megjelenik egy szív alakú bakelit. nem tud semmit, csak érez. leginkább, hogy a hatvanas években akar élni egy chevivel és egész nap csak sütni-főzni akar, és várni haza a férjét a munkából. pulyka lesz és hozzá szilvaszósz. desszertnek csokoládéhab. az asztal közepén virág.

2009-05-22T10:55:00.006+02:00

most így elkezdtem nézelődni más blogok irányába is és az a határozott észrevételem, hogy kevés olyan van, amelyiket egy nő írja és mindenkit érdekel. ellentétben azokkal, amiket egy fickó, mer az tényleg tud olyan is lenni, hogy mindenkit érdekel. akkor ilyenkor az van, hogy a nők nem képesek univerzális témával foglalkozni egy hangyányit univerzálisabb nyelvezettel vagy az, hogy a fickók írnak, ahogy írnak, ami tetszik nekik és a nők képesek ráhangolni magukat erre a stílre és értik a cuccot?
mer szerintem az van, hogy egyrészt a nők, mi nők, olyannyira nem tudunk leszakadni a drámai emóciók boncolgatásáról (unalmunkba szerintem), hogy egy idő után odajut az egész história, hogy a világon semmi mással nem akarunk, de leginkább nem is tudunk foglalkozni, mint azzal, hogy mit mondott a pista és hogyan, de még inkább, hogy közben amikor kimondta az utolsó szót a mondatban (a bazmeg volt az), merre nézett (oldalra) és közbe a bal cipőjének az orra melyik csaj irányába mutatott (a saciéba). egyértelmű a szitu. a pista nem téged, hanem a sacit akarja megdugni és ennyi. ez után következik a hetekig, rosszabb esetben több hónapig tartó vész. az smsek, a telefonok, a facebookos kapcsolgatások és a vágyott igenlő magatartás kicsikarása vagy legalábbis a próbálkozás. (illetve emellett a saci folyamatosan feketítése égen és földön. aki valószínűleg nem is tud a mi létezésünkről, mer csak látásból ismerjük, meg a viven ott volt a pista ismerősei között, de mi azért megjegyeztük magunknak. tudtuk, hogy még gondok lesznek vele.) ha meg ettől még távolabb helyezi magát az arc, akkor meg egy fasz. nem bírja a kihívásokat, ha van esze is egy csajnak. a pista egy hüje fasz, egy bunkó, aki gyenge. de akkor mérnem keres? hát nem kell neki egy ilyen okos, értlelmes, kedves, overempancipált nő? a nemleges válasz elfogadhatatlan. a nőknél nincs olyan megfejtés, hogy nem tetszünk neki. olyan sincs, hogy nem akar kapcsolatot, mert fáradt/dolga van/fontosabb a munkája/nem érdekli/10 évig nyomta, most kicsit szünet kéne/jobb kedveli az egyéjszakás dolgokat/szimplán nem mi érdekeljük őt, hanem pont valaki más már egy ideje. az a megfejtés létezik egyedül, hogy a pista faszfej. mi pedig nem tudunk napirendre térni afelett, hogy ha ekkora faszfej, mért vettünk neki ajándékot, mért mentünk el vele sörözni, mért hivogattuk napi ötször vagy mért feküdtünk le vele. az pedig végképp érthetetlen, hogy eltelt közben négy hónap és még mindig nem változott semmi, még mindig leizzadunk a pistának a látványától, párás szemmel gondolunk arra, amikor "még minden rendben volt, amikor még keresett". de mi történhetett? rejtély. bisztos becsajozott, amilyen csélcsap vaddisznó. még szerencse, hogy nem maradtunk vele, hogy aztán jól megcsaljon az ilyen.
najó, új nap van, új projekt kell, hogy ne vaduljunk be. fickó nincs, legyen akkor hát munka, bár csak pótcselekvés. - na és ez az, amit képtelen vagyok elfogadni. hogy a francba van, hogy a nőknek minden pótcselekvés, ami nem a férfiak körül forog?! minden, ami kreatív, vagy előremutat.... hogy azok a nők, akik minimális pionír öntudattal rendelkeznek, feministának, leszbikusnak és mindenképpen férfiasan dominánsnak minősülnek. mer a nő dolga nem a világ előrevitele, hanem a gyerek felnevelése, és ha kész van, akkor a világ visszafogása. belátom.

a másik térfélen meg a fickók totál nem tudnak más drámai jeleneteivel foglalkozni (amit meg is értek valahol mélyen), de leginkább nem is akarnak. mire jó a komplikáció? de tényleg. sokkal jobb is van annál és eközben meg basszus, csupa olyan érdekli őket, amik tényleg érdekesek és nem csak a szarnak a jobbról balra való pofozgatása a szájban. nem jó ez így. bár mi nők nem vesszük észre, hogy érdekes a téma akkor is, ha csak olvassuk és nem a pista gyönyörű szájából kacskaringózik elő. szar.

a 2009-es női lélek beteg, a férfié meg nemtörődöm, illetve mássaltörődöm. lehetetlen, hogy értelmes, előremutató dolog szülessen a kettő találkozásából. no way, idén legalábbis.

2009-05-18T18:21:00.001+02:00

update: megyek tovább itt is, ott is. kösz a kedves pillanatot a johnny deppnek.

2009-05-18T09:46:00.004+02:00

beköszöntött a pozitív, optimista nemtörődömség korszaka. sokadszor.lelkiállapotom teljessé tétele, és akként való megtartása semmilyen körülmények között nem engedheti meg, hogy akármi mással foglalkozzak. értsd: munkakeresés, vagy legalább iskolalátogatás. nem, nem, nem. nem megyek ki a piliscsabai leányálomba, csak ha nagyon muszáj, de ha lehet, inkább akkor sem. az utolsó hét van, nekem rémálmaim vannak a hihetetlen mennyiségű lógás és beleszarás miatt, ami röhejes, ámde lehetséges, hogy dékáni méltányossággal ér véget a 6 féléves pályafutásom. bár felkötöm én a gatyát, csak nem akar az a gatya jönni. a másik két irány olybá tűnik, sokkal jobban érdekli a gatyát. eredmények az update-ben hamarosan.

és ha már itt is tartunk, akkor motown for life.

2009-05-04T21:01:00.002+02:00

dekurvajót olvastam az előbb!

az imádott és gyűlölt helyről, ahol nem mindegy, hogy az asztalhoz vagy a fűbe ülsz, hogy műanyag vagy üvegpohárból nyomod a hosszúlépést, hogy napsütésben vagy esőben, hogy nappal vagy éjjel, hogy bent vagy kint, bringával vagy nélkül, hozod vagy veszed, de leginkább az nem mindegy, hogy ott vagy-e vagy sem. a gödörről.

2009-05-04T12:09:00.005+02:00

egy többnapos lelki hízókúra után kb 21 grammal lettem csak nehezebb. se. és máris érződik a jojo-effekt... kezd megint fogyni. vicces, hogy a nők a testüket fogyasztani, a lelküket meg hízlalni akarják, és erre még nem találtak ki semmi hatékony megoldást. milyen jó lenne, ha a zsírleszívás végtermékét bele lehetne tölteni az üres részekbe a lélekben, és máris mindenki sokkkkal jobban érezné magát. tele lenne a világ magabiztos, vékony és jófej nőkkel. aminek valószínűleg egyenes következménye lenne, hogy frances mcdormandet idézzem egyik nagy kedvencemből:

"And as a result, the women become more and more productive...and therefore, more and more interesting. Which, in turn, makes them even less desirable because as we know, men...especially older men, are threatened and afraid...of productive, interesting women. It is just so clear."

gondolkoztam már azon is, hogy talán tényleg előfodulhat-e olyan, hogy valaki nagyon szeretne magának egy társat, de sehogysem képes találni és akkor arra a következtetésre jut, hogy magányosan fog megöregedni, se férj, se gyerek, se családi ház kutyával. dramaturgiailag lehetséges, hogy ez egy ideális befejezés lenne egy filmnek vagy egy drámának például, ám az élettel kapcsolatban egyszerűen lehetetlen, hogy ez legyen a végkifejlet. ennek pedig legfőbb oka maga a biológia, és az, hogy a világon túúúlnyomó többségben párban élnek az emberek, de ha azt nem is, mindannyian arra törekednek. genetika. a kromoszómák is párban vannak, és amikor mégsem, ott mindig valami gubanc van.
szóval a jó hír, hogy nem döglünk meg egyedül. de ha mégis úgy fest a dolog, végsősoron az ember meg is alkudhat. na már aki...

2009-05-03T01:30:00.003+02:00

new way, new life. ősrégi klasszik, basic dub, illetve utalás a kályhára, ahonnan minden indult és amikor még minden jó volt. amilyen most is, ezek után is lesz majd minden.

illetve, totálisan széjjelcsíptek a mérges moszkítók, jááááááj.

2009-04-28T09:31:00.003+02:00

felkeltem, mert már délelőtt 11 óra volt, és délre illett volna kitámolyognom az iskolába. furcsán télies volt a hangulat, de meleg volt azért. kinéztem az ablakon és sötét volt. nem jött fel a nap. egy kicsit se. leültem a géphez. csekkoltam a dolgokat, aztán jött az istantmessage... egy 486oson futó DOS parancssorban... fekete alapon zölddel, 8 bites gusztustalanságok és a szörnyű rejtélyek, kis szivek, amikből egy mukkot se értettem. még azt sem, hogy igen vagy nem... de rémes volt. uramisten. egy idegen anyukának kellett felhívnia és megmondania, hogy szívódjak fel, mert nem kér belőlem a világ. és kint egyre sötétebb volt, ahogy delet ütött az óra.

2009-04-27T11:24:00.003+02:00

a tökéletes fúzió. zene és fotó. idő és tér. fekete és fehér. a füled és a szemed. a mű. az agyad. a szived. ott és akkor. igen és nem. ó, dehogynem!

2009-04-23T19:32:00.003+02:00

felborult a bili és a mai nap azzal telt, hogy takarítottam a tartalmát a padlóról. kellemetlen, de ugyanakkor pedig remek is! ó, nagyon! most, hogy üres a bili, nyugalom van, és jókedv lesz. jó ez!

2009-04-21T09:30:00.007+02:00

ezen a nyelvi absztrakció dolgon gondolkozom mostanság. bár még nem régóta. arra gondolok, amikor valaki telepakolja a mondandóját latinos(nak hangzó) terminus technicusokkal, és ettől totál durva értekezésnek hat, amit mond, pedig lehet, hogy a mondat/bekezdés/szöveg értelme valójában annyi, hogy szeretem a tavaszt. tök furcsa. míg, hogyha az egészet latinul/olaszul/angolul/tökmindegy mondaná, egyáltalán nem hatna olyan nagyon okosnak.

azt hallottam erről, hogy ez valamiféle agytornának minősíthető fejlődési folyamat. azért kell az absztrakt fogalmakat bevonni egy beszédbe, vagy szövegbe, mert jobbára csak azt tudjuk igazán megérteni, de átadni mindenképpen csak azt, amire van valamilyen szavunk. a másik nem fogja megérteni, ha én érzek valamit, hogyha nem mondom el neki, hogy mi van.
ebből a szempontból egyébként nagyon szerencsétlen dolog a telepátia hiánya. az igazi telepátiáé, nem a családtagok közötti megérzéseké, mert azok megvannak. megfelelő agyi hullámok kérdése az egész. asszem.

szóval ez a nyelvi absztrakció arra van, hogy lefedj vele fogalmi és jelenségbeli elvont dolgokat. és talán azért is jó ez, hogy nem magyarul, (csak magyarosan) mondjuk, mert egész csomó magyar szóval kapcsolatban alakult már ki rossz érzés, rossz értelmezési vonzat. az elvontat, azt nem csak absztraktként értelmezzük, de nem fejtem ki, micsoda negatív töltetet kapott a szó, mert sok és nem is tudnám.

minél több ilyen szavad van, annál több ilyen fogalmat tudsz elkapni, és ennek a lényege, hogy minél több ilyen fogalmat elkapsz, annál szegmentáltabb a világ, amiben létezel. kitágul és leszűkül egyszerre. mintha egy nagyítóval és egy periszkóppal néznél egyszerre. elég izgalmas. egyfelől látod, hogy mi van a közérten túl, másfelől látod a polcon ülő csokipuding összetevőit. és a láthatatlan dolgokat is meglátod. észleled a tekintetek jelentőségét, hogy mi a különbség, a mérték, a jelentés.

egy összetett ügyet nem fekete-fehérben vizsgálsz, hanem a színskála (jóesetben) teljes széltében. összevonsz, vonatkoztatsz és a végén egy komplex gépezetet látsz, nem csak egy vásznat, amin fut a történet. belátsz a vetítőszobába, meglátod a mozigépet.
lehet, hogy nehéz ráállni erre az egészre, leginkább pedig fárasztó és sok olyasmit kell, érdemes hozzá elolvasni, aminek látszólag semmi értelme, vagy köze nincs az élethez, de igazából a legjobb dolog egy nehéz szöveget megérteni magadtól. nem is olyan nagyon nehéz.
aki így beszél, az nem sznob (nem ettől, ha az), hanem egy olyan szemüveggel néz, ami a vászon elé és mögé lát. mókás és szomorú egyszerre. nincs benne olyan sok romantika, mint ahogy elvárható lenne.

viszont fény derülhet olyan problémákra és eseményekre, folyamatokra, amit nem biztos, hogy észreveszünk "csak úgy". a fejlődés kulcsa ez, hogy lásd a rosszat, a javítani valót. ha nem is tudod megjavítani, azért törekedhetsz rá. ha mást nem, írsz egy könyvet, csinálsz egy albumot vagy festesz egy képet. talán más is érti, talán más is így érzi, talán neki van jó ötlete arra, hogy mi legyen a megoldás. talán meg is mondja neked az absztrakt szavaival és talán meg is oldjátok. ketten.

2009-04-20T23:40:00.001+02:00

ennyi baromságot összehordani... de tényleg...

2009-04-20T10:57:00.004+02:00

történt pár héttel ezelőtt a legnagyobb lázas megfázás közepette, hogy a telefonba kifakadva panaszkodtam a bölcsnek, aki csak hallgatott, és a végén az életnek egy olyan titkos esszenciáját osztotta meg velem, ami szemüvegként, sőt szűrőként funkcionál tovább mostantól az egész életemben. egy olyan szűrő, amin fennakad az összes felesleges dolog, ami csak a világban létezik és a szememhez, onnan pedig az agyamba csak az jut el, ami a lényeg. volt már ilyen korábban is, hogy ilyen-olyan leplek és eltakaró paravánok eltűntek bizonyos dolgok elől, de idáig ez a legnagyszerűbb háló az egész szerkezetben.

ennek volt többek között köszönhető, hogy tegnap este kicsit már bódult állapotban toppantam be a bölcs és "b" családja konyhájába, hogy meséljek nekik, tanácsot kérjek és megnyugvást leljek. így esett, hogy a bölcs azt mondta nekem, hogy:
"én azt vettem észre, hogy te mindent annyira túlkomplikálsz, hogy elviselhetetlenné teszed a saját életedet."
szép gól.

2009-04-20T10:20:00.005+02:00

tényleg nagyon eseménydús egy hétvége volt. de nagyon. éppen most írtam egy emailben, hogy mennyire igazságtalan és kiegyenítetlen az élettől, hogy gyakran hetekig, vagy hónapokig is egy viszonylagos eseménytelenségben vagy legalábbis hétköznapiságan mozog a cselekmény, kezd kikészülni, hogy "mi van már?!"; aztán három nap alatt minden, de tényleg minden szempontból robbannak a dolgok.
az egész olyan, mint egy sokáig tartó gázszivárgás, ami a végén akkorát szól, mikor felkattintod az előszobai lámpát, hogy nem csak te, a lakás, a ház, de az egész tömb is elszáll tőle. aztán kezdődhet elölről minden. vagy nem. maradt még éghető anyag a környéken, amit felperzselhet a robbanás lángja.

2009-04-18T16:39:00.004+02:00

"love comes when you least expect it"

vannak dolgok, amikre az ember számít, legalábbis nagyon szeretné őket. a folyamat legelején vagy még az előtt áll, de mégis arra gondol egyszem egyedül, hogy nehogy elrontson valamit már megint. hogy ez most már sokkal jobb, okosabb és ügyesebb story legyen, mint az eddigiek. hogy most nem húzzuk a párhuzamot, csak nézzük az égen a cirrus maximusokat és boldogok vagyunk azzal, amink van. az ilyet egy olyan neurózissal megáldott alkat, mint én, nos, egy nap alatt teszi tönkre. kiolvassa a felhőből, hogy rossz előérzet. fel kéne már nőni.

2009-04-10T09:58:00.003+02:00

a tény, hogy egy perverz férfi az erkélyem alatt rejszolt több, mint egy órán keresztül, félelmetes és bosszantó.
az a tény, hogy másnap reggel kiderült, hogy az erkélyrácsra is felmászott, az nagyon ijesztő.
az, hogy ezt úgy vettem észre, hogy két hete poroltam egy rongyot a rácson és a keze nyoma a fehér porban maradt, az tök izgalmas.

viszont az a tény, hogy azért nem hívtam a rendőrséget, mert tudja, hogy hol lakom és hogy ki vagyok és féltem, hogy visszajön/elkap/megerőszakol/bedobja az ablakot egy kővel/stb, az viszont szánalmas, és egyértelműen azt bizonyítja, hogy én is tagja vagyok annak a tv-s generációnak, akik hisznek abban, hogy a gonosz annyira gonosz, hogy visszajön, bosszút áll, megöl és ki kell hívni a budapesti helyszínelőket, hogy nyomozzanak, aztán ha megvan az eredmény, utánuk kell küldeni egy médiumot, hogy kitalálja, mit akart az ürge, aztán, ha ez is megvan, akkor mel gibsonnak szólni kell, hogy még az elrablás és váltságdíjkövetelés előtt lelője a fazont. és akkor még nem is beszéltünk a spiritről meg a spidermanről, akik módszeresen kikészítik az ürgét a következő akciója előtt. mert hogy lesz következő, ez sem az első volt... csak eddig ügyesen csinálta.

az a tény pedig, hogy másnap az anyukám nem a 112-t, hanem a 911-et tárcsázta, az egyik legklasszabb dolog, amiről az utóbbi időben hallottam.

és egyébként halál az abberáltra!

2009-04-07T15:43:00.001+02:00

ja és bár nem szabadna látnom, de nagyon tetszik az új heineken reklám.

nézzétek a szőke fickót, ahogy sokkosan hunyorítva könnybelábad a szeme!

2009-04-07T14:52:00.001+02:00

az idő fogy, az idő fogy, fogy, fogy, fogy. kevés, kevesebb, egyre kevesebb. én pedig haladok vele előre, feljebb, előrébb. megyek, na.

2009-04-02T16:30:00.001+02:00

a rémlázálom valóra vált, éjjen. a tudós szépen visszaugrik a titkos erdőbe a barátnőjéhez. ez viszont azt jelenti, hogy nem ő ugrott elő, hanem én másztam oda, ahová nem kell mászni, mer nem véletlen, hogy itt vagyok és nem ott. ajvé, annyi baj legyen.

39C°/4h

2009-04-01T10:31:00.005+02:00

először is, nem is emlékszem, hogy hová, olyan álomszerű volt az egész, de a vonatnál valahová csak úgy leraktam a tótkék lady csepelt és soha többé nem került elő... hogy mért nem kötöttem le, vagy egyáltalán mért nem voltam képes egy megállót megtenni metróval, a jóég tudja. hihetetlen. haragszom magamra emiatt. a lustaság kezd eluralkodni rajtam, mindezt a filozófia és a precizitás zászlaja alatt, de ez így eléggé ... fals.

egy színdarabot adtunk elő a lakásban, ahol júlia alternatív módon lett öngyilkos: menyasszonyi ruhában fekve egy kenőkéssel reszelte el a nyakát(!). hátulról! a vére helyén pedig (tatatatammm...) erdeigyümölcs-lekvár volt, amit a pirított ruhájára kent gondosan minden egyes reszelés után.

a tudós megkérdezte, jobban vagyok-e már, de nem tudtam neki válaszolni. tudtam, hogy nem azért kérdi, mert tényleg érdekli, hanem csak azért, mert így illik, ha valaki beteg. végül inkább nem mondtam semmit, csak hatalmas darab tape-pel beragasztottam a számat. neki ez sok volt, elment. igazából meg is értem. bár azt gondolnám, hogy aki ilyen körben mozog, annak nem probléma egy csipetnyi dráma.

a jó hír, hogy visszajött nem sokra rá, viszont azért, hogy kivegye a lakásomat magának és a barátnőjének. én kiadtam nekik, bár nem értettem, minek, amikor biciklitúrára mennek és dögmeleg van. talán azért, mert a lakás hűvös. lévén téglából építve.
elmentek a túrára és nem tudom, miért, a nyári táborban kötöttek ki, ami a régi a gólyatábor helyén van immár, balassagyarmat mellett. és ott voltak és csak a tudós jött be, a barátnője kint várt, én pedig mondtam radmilának, hogy foglaljon nekem is ágyat a sajátja mellé. láttam a szemében, hogy tökéletesen vette a lapot. és ez annyira jó: ő mindig veszi. ott álltunk zavartan a tudóssal és próbáltam mondani neki valamit, de egyáltalán nem ment. nem volt kéznél tape, úgyhogy végülis inkább sírni kezdtem és kértem, hogy ne menjen el, hanem maradjon ott velem. nem maradt persze, de megköszönte a szives vendéglátást. 40 fok volt legalább és láttam, ahogy pecsenyére sült a tűzőnapon való tekeréstől... és ömlött róla a víz. sajnáltam szegényt, tudtam, nagy út vár még rá. ő hajthatatlan és kitartó ember, nem adja fel csak úgy a létet, amihez hozzákötözte magát. elkötelez és marad.

végül a kegyelemdöfés: miután átadtam nekik a kulcsot a lakásban, elágazott a történet, egy teljesen új oldalrészt létrehozva. én még maradtam egy kicsit ott, valamiért pár napig én vigyáztam a dolgokra. és akkor bezártam az ajtót, hogy lepihenjek a kanapén. súlyos volt a tudat, amit történt. ez a lakáskiadás nekik... ekkor a konyhából zajt hallottam, átfutott rajtam a jeges iszonyat, hogy mégsem zártam be jól azt az ajtót, most pedig átjön a magdi- és a róth néni, hogy körülnézzen nálam. nem ők voltak. a néhai nagymamám volt, aki abban a lakásban élt le majd' 40 évet. jött, hogy velem legyen és segítsen nekem, bevásárolt a hűtőmbe. tudta, hogy miket szeretek, csak olyasmit hozott. a legnagyobb természetességgel csinált mindent, fel sem merült benne a viszontlátás öröme. mintha csak tegnap látott volna utoljára. átöleltem, és könyörögtem neki is, hogy maradjon, soha többet ne menjen el, de ő nem válaszolt.

itt most mindennek jelentősége van.

2009-03-30T19:06:00.002+02:00

elémugrott egy hatalmas (egy really huge) pakkal a hátán a tudós. jó ideje landolt már, csak eddig nem mutatkozott. de most előugrott a bozótosból. de az is lehet, hogy én másztam be a dzsindzsába... na majd... meglátjuk.

2009-03-24T14:05:00.001+01:00

szeretem, és alig várom a nyár estéket, hogy pink latexmacskában ugráljak a városligetben. jó lesz.

2009-03-23T11:52:00.000+01:00

azt álmodtam, hogy a nőgyógyász nálam volt és anyám meglátott minket. na ennek mi az értelme?

2009-03-21T10:11:00.000+01:00

az ég szerelmére. szedd már össze magadat! kezdődjön el a nap végre!

2009-03-19T14:41:00.001+01:00

im in love. with this mos def. check new song in the corner above.

2009-03-16T22:58:00.004+01:00

életem egyik leghatásvadászabb filmjét láttam az imént, és bizonyos szempontból megérte, mert eszembe juttatta, hogy értékeljem és szeressem a miut olyannak, amilyen. és ne várjam tőle, hogy karcsúbb, okosabb, vagy normálisabb legyen önmagánál, mert nem lehet az, de ami még fontosabb: nem is akar az lenni. ő így boldog. legalábbis remélem.

a marley meg én egyrészt giccs hátán giccs, de mégis egyik legnagyobb meglepetése az, hogy nem romantikus vígjáték, hanem kutyafilm. talán az egyik kopó, másik ebhez hasonlít, de abban a filmben nagyon sok olyan elem van, ami egyértelműen az akció/krimi sajátja. itt azonban ezúttal nem nagyon találkozunk olyasmivel, ami kihegyezné a filmet a romantikus amerikai vígjátékra. oké, van benne házasság és szerelem, gyerek meg poénok, jól bevilágított luxuslakás, olcsó sztereotípiák, tengerpartok, általánosítások és meghitt családi fészek négy emeleten, de például nincs benne házastársi megtorpanás, elhagyás, sem megcsalás. ellenben jutott bele elvetélés, költözködés, összeütközés, halál, csócsálás, harapás, rágás, nyáladzás és a többi. szóval kutyafilm, na.

a legvégén pedig, az utolsó húsz percben nem az, hogy elérzékenyülsz, meghatódsz, vagy elmorzsolsz egy könnycseppet a sötétben, alaposan belemélyedve a popcornba, nehogy valaki észrevegye, hogy te egy moziban a könnyeidet hullajtod, nem. egyszerűen, mint egy pólyás csecsemő: zokogsz, és nem a könnyekkel van már itt a gond, mer annak mindegy és úgyis mindenki más is sír, hallani, de már a taknyod is folyik, amerre csak lát. nahát... tényleg nagyon hatásvadász.

2009-03-14T20:33:00.005+01:00

fuckfuckfuckfuckfuckfuck
fuckfuckfuckfuckfuck
fuckfuckfuckfuck
fuckfuckfuck
fuckfuck
fuck
fuckfuck
fuckfuckfuck
fuckfuckfuckfuck
fuckfuckfuckfuckfuck
fuckfuckfuckfuckfuckfuck

FUCK. time passes by.

2009-03-14T11:06:00.000+01:00

két napja a legcifrább rémálmok gyötrenek. nem túl jó.

2009-03-10T15:39:00.003+01:00

a szálak elvarródtak, mindenki a helyén. a baj csak az, hogy lassacskán monodráma lesz az előadásból. a tablójelenet igencsak szegényesre sikerült most, az új megoldásokkal. castingot hirdetni volna jó.

a nőgyógyász eltűnt a sűrűbe már egy ideje és valószínű, hogy nem fog kikeveredni onnan egyhamar. nyilván a pacientúrával foglalatoskodik, akik igényt tartanak a vizsgálatokra. velem, azt hiszem, hogy igen, ellentétben. bár pont rosszkor vált köddé. na mindenesetre egy darabig nem kerül elő, legalábbis addig biztosan nem, míg én a sűrű mellett időzöm, ugyanis máris nem időzöm már ott, hanem a kikötő felé vettem az irányt. messze magam mögött hagyva az ellenállót, aki ugyan már nem áll ellen, de a helyzet az az, hogy ő is nagyon későn és szarul kapcsolt, így minden megoldódott. maradt a tanárúr, de leginkább a pulszky meg a marosi és a tatai.

nemrég azt állította valaki, egy bizonyos imre nevű fiatalember, aki táncos, hogy az az én egyik nagy bajom, hogy (jah, anyám is mondta ezt) hamar odébbállok és faképnél hagyok mindenkit, aki csak él és mozog. kivéve persze azt, aki képes tartani az iramot. erre én azt válaszoltam neki, hogy a baj nem azzal van, hogy én nem várakozom. hanem azzal, hogy mire a sok gyengeelméjű rádöbben, hogy mi a csíziów, addigra már tökéletesen mindegy. ittend vala az kutya elásván, kedves im'.

2009-03-09T21:21:00.001+01:00

i got my new home.

2009-03-08T15:29:00.002+01:00

i got the ektorp.

i got nothing to tell.

2009-03-04T12:52:00.003+01:00

olvasom ezt a stuffot már másodszor, és mindig arra gondolok, minden egyes új sornál, hogy nem hiszem el, hogy egy nő annyira ostoba, magányos vagy kishitű legyen, hogy elviselje a férjétől a nyílt hűtlenséget. valami csodálatra méltó, hogy egy nő két gyerek felnevelése után egy viszonyt úgy reagál le, hogy kedvesebb, mint eddig volt. az idea pedig annyi, hogy ha ő normális marad, sőt, még jobb lesz, mint eddig volt, akkor a férj (a kedves, drága férj) majd megunja a másik nőt, aki tök fiatal és sikeres, meg "vonzó" és "izgalmas" is, de bizonyára követelőzni fog és hisztizni, ami majd eltántorítja a fickót. vele szemben pedig a meleg otthonban ott várja majd a tökéletes nyugalom. ennél szarabb elképzelést nem is lehetne kitalálni. mondanom sem kell, hogy ki is derül, hogy a terv nem kimondottan jött be. úgyszólván.
részemről akkor már inkább kidobnék mindent az ablakon és talán még aznap zárat cseréltetnék. és biztosan verekednék is, meg hisztiznék, ahogy csak bírnék és kikészíteném a fickót, aki onnantól kezdve csak egy vadidegen fickó lenne. és soha többet nem akarnám visszakapni. ez biztos azért van így, mert nem neveltem fel két gyereket, és inkább vagyok fiatal, "vonzó" meg "izgalmas" és leszek sikeres, hogy hisztériázzak, ha valamit nem-megkapni-látszom. annyi baj legyen. majd egyszer nekem is leáldoznak, és vergődhetek a nyugalmas ágyamban, hogy epedezve várjam haza azt a seggfejet. kérdés, hogy ez a nagyon szar attitűd kori vagy alkati sajátosság-é.

a zagar új klipje valami felháborítóan szar. bár nem tudnék jobbat csinálni ebből, azért nevetséges, hogy ennyire hüjének nézik az embert.

2009-03-01T18:30:00.003+01:00

fuck y'all!*

* i knew everything i had to when i was 3.

2009-02-27T13:52:00.006+01:00

nem látott mást, csak az eget. ha nappal, akkor felhővel és fénnyel, ha éjjel, akkor csillaggal és holddal. ha fújt a szél, hát fújt. jól is jött a melegben. nem nézett semerre másfelé. csak mindig fel. mindig fel. fel, fel, fel, fel. néha sóhajtott egy nagyot. néha kitörölt minden addigi emléket, ami megmaradt. hiába, minek? úgyis jönnek újak. és mért nő a fű, ha....

2009-02-24T13:03:00.003+01:00

megrohantak az emlékek. a mérleget tartó nő azóta is az ablaknál áll.

2009-02-23T09:12:00.005+01:00

a mérleget tartó nő sejtelmes mosollyal az arcán figyelt kifelé az ablakon, ahogy havazott. a többszörösen fehérített fény őt is kivilágosította egy cseppet. ebben a jóleső tompa fehérségben tűnődött, míg meg nem pillantotta életének legfőbb gondját, mellyel semmiképp sem tudott mit kezdeni. a vakító fehérségben egyszer csak egy nő gyalogolt az ablak felé, kezéből fekete vonal himbálózott a háta mögé, aminek a végén egy hatalmas vajszínű, kócmackóra emlékeztető kutya volt. jóformán csak a két szeme látszott ki a homogén felületből, de mulattató látvány volt, ahogy csetlett-botlott az eb. ezt a giccses panorámát vizsgálgatta egy darabig a mérleget tartó nő, miközben a gondjával semerre sem haladt. sejtette, mi lehet uszkve a dolog definíciója, de a megoldás - bár tudta, hogy az egyetlen, aki itt tehet valamit, az ő - csak nem jött.

pedig ez a gubanc az utóbbi években nem először merült fel, nem először okozott magában galibát a sokat nem sejtető hallgatás, melybe újabban burkolózott. rá soha nem jellemző módon. korábban problémájának központi eleme a mérhetetlen explicitás és extraveltált magatartás volt, mára ez teljes védekezésbe fordult: puha barlangból figyeli az eseményeket, nem mond semmit, csak hallgat, hallgat, hallgat és néz, kukucskál ki a lyukon, és be nem enged senkit. még szép, hogy nem. mindenki azt gondolhat, amit csak akar, teljes a szabadság, ami csak tetszik. nem ért egyet, nem helyesbít és nem is ellenkezik. végleg beépült a háttérbe, mint egy élettelen valami, kicsit, mint valami kreálmány, melyet valaki egyszer valamiért létrehozott és nem mondva, magyarázva semmit, hagyta, hogy aki elé áll és ránéz, igazán, de igazán azt gondoljon csak róla, amit akar. választ soha nem kapva.

hát így nézelődött tovább az ablaknál és várta csendben, hogy amint a hó hullik az égből, a megoldás is így pottyan majd be a fejébe, hogy onnan a szájára ugorjon, és ne csak feleslegesen mozogjanak ajkai az orra és az álla között. ahogy franny is újrakezdte az imát.

2009-02-21T12:20:00.003+01:00

note: az emberek offenzív mechanizmusának deffenzív mivolta és annak megnyilvánulásai társas kapcsolataikban, illetve hatásköre a környezetében elő további emberekre.

annak a furcsa, de érthető paradoxonnak a feltárása, melyben a viselkedésbeli elváltozás és a kimondott szavak súlyának fel-nem-mértsége állnak szemben a korábbi viselkedésmintával és a kapcsolatot eleddig jellemző, értékesnek tekintett minőséggel. mindannak ellenére, hogy ezek a bizonyos kimondott szavak -akár még helyzetfüggetlenül is- kárt tesznek annak az embernek (továbbiakban befogadó) a saját magáról, ill. a másik, paradox viselkedésmintát követő egyén (továbbikban barát/feladó) között kialakított kapcsolatban. vagy mégsem?

2009-02-12T14:42:00.001+01:00

franny nem folytatja tovább az imát.

2009-02-08T01:58:00.004+01:00

ha már tudok írni, leírom, hogy újabban sokat foglalkoztat a szimbolikus interakcionizmus rám eső része.

hogy mi az isten haragját kezdjek azzal, ha én ugyan tudom, hogy az [I], ami hozzám tartozik nem gonosz, nem számító és nem is egy kígyó (nem, hanem pocoknyúl), de a [me], ami szintén hozzám tartozik, ami gondolva van rólam, nem ezt sugallja. lefogadom, van olyan ember a kerületben, akinek lennének ötletei, amikkel velem kapcsolatban túltenne bret easton ellisen és kiskedvencemen, patrick batemanen, együttvéve. hozzáadva azt a parányi reálpluszt, amitől nem csak egy cickafark regény lesz, ami rémisztő, hanem kőkemény valóság. vérrel meg mindennel, ami csak kell. szög, kalapács (személyes kedvencem), patkány, áram, sőt méhek is (ez saját). hát. nem mondom, hogy jó lenne, de az nem rossz, hogy van olyan, akit megmozgatok érzelmileg.

inkább akko megeszem a kókuszos csókot, ami itten van előttem. mer finom és leszarom, hogy éjjel van. azé van az éjjel, hogy bűnözőek legyünk és együnk-igyunk, mint a dekameronba.

2009-02-08T01:01:00.005+01:00

hát ilyen ez most. legalább... tudok írni, és nincs semmi dolgom. wendy, i'm home.

2009-02-07T11:45:00.001+01:00

valamit akartam, de elfelejtettem.

2009-02-05T10:46:00.002+01:00

megnyugtató és pihentető, sőt gyakran mulattató, hogy az utóbbi 4-5 napban újra álmodok. a lehető legvadabbakat, legizgalmasabbakat és a legnagyobb baromságokat.
most jövök egy szétbombázott, hatemeletes, eredeti olaszcserepes casából, ahol kész csoda, hogy túléltem, és hogy megmentett az olasz házigazda olasz fiúgyermeke, akinek bár illene... már álmomban sem emlékeztem a nevére, de nem mertem tőle megkérdezni, mert nem volt olyan a helyzet... jaj. azóta sem tudom, csak hogy '87es volt és ezt valamiért nagyon szégyellte. furcsa egy fiú volt.
de nem is baj, hogy végülis eljöttem onnan, mert a tegnapi strucctojást még mindig rá kell állítani arra a hatalmas nagy rakéta méretű és alakú fénypászmára, amit átvilágít rajta alulról, és olyan nagy, szépen sugárzó fehér lesz tőle.
újabban szeretem a fehéret. meg a vajszínt, meg a csont- és törtfehéret, és a tojásfehéret, ja meg a halványmogyorószínt és a [bézst], meg a krémszínt. csak az a szörnyű nagy kutya ne ólálkodna ott a peronon... nem akarom, hogy megegyen, de el kell jutnom a korlátig.

az imént láttam egy olyat -rémes volt-, hogy a tetőről ledobott valaki egy olyan hatalmas nagy olasz cserepet, és végül nem esett rá senkire, de a sarka felülről éppen súrolta az egyik lányt (asszem, lány volt) és az vágigszántott a testén, mintha egy zipp-zárral húzta volna le a bőrét. elég fasza volt, meg precíz. de biztosan nem kellemes.

najóreggelt.

2009-02-02T01:05:00.001+01:00

no comment. at all.

lehet, hogy közeleg az a pont, hogy a pohárban nemhogy félig, de egyáltalán nem marad többé shake. és akkor nem lesz többet. talán jobb lesz.

2009-01-30T20:05:00.006+01:00

ide nekem ezt mind. sokszor. egyszerre. mindig. és végleg. és teljesen, mondhatni, hogy velejéig!
és dantot nekem, ide vele. a kamionsofőr maga. hehe.
ja és ha már ez így szóba jött, akkor schoenberget is, de sokat!

2009-01-29T19:22:00.001+01:00

jó, jó, oké, nem adtam fel. tényleg. ennek ellenére megbasztak. 3kredit off. paff.

2009-01-27T00:34:00.003+01:00

azt hiszem, most jött el az a pillanat, amikor egyszerűen azt mondom, hogy:
"nem érdekelnek a következmények, nem érdekelnek az előzmények sem. fáj, és szar is, meg a kudarc tulajdonképpen totális, de egyszerűen nem bírom tovább. most fel akarom adni!"

és mélyen felbasz a tudat, hogy hiába akarom feladni, kurvára nem fogom feladni.

ja és revolution for life